[ Pobierz całość w formacie PDF ]

azelQtt. A szemében örömteli várakozás csillogott, és ez a fény beragyogta az arcát. A környékbeli
társaság ifjú és éltesebb házasulandói epekedQ pillantásokkal kísérték a szép és gazdag özvegyet. Alig
várták a gyászév végét, remélve, hogy akkor Erlenhorst és Arnstetten kapui újra megnyílnak.
Ursula és az apja eleinte visszavonultan éltek. Csak a legközelebbi barátok számára voltak otthon.
Erlenhorst és a lány közt most még bensQségesebb lett a kapcsolat, mint azelQtt. Az öregúr szüntelenül
azon fáradozott, hogy a lányát fölvidítsa. Csak úgy ragyogott az arca, amikor elQször hallotta Ursulát
szívbQl nevetni. Ez pünkösd elsQ délutánján történt. Hans Herrenfelde Erlenhorstba jött pünkösdre
Lottival és a kicsivel.
A verandán üldögélt a társaság, és a kisfiút csodálták. Ursula tartotta az ölében, és mosolyogva nézte a
durcás arcocskát. A kicsi érthetetlenül gagyogott valamit, és olyan mulatságos grimaszt vágott, hogy
Ursula hangos kacagásban tört ki.
Erlenhorst és Lotti ragyogó arccal nézték.
 Ugye, milyen huncut kópé az én Dolfim?  kérdezte a fiatalasszony.  Aki ránéz, kénytelen nevetni.
 Ezt pedig az anyjától örökölte. Pontosan olyan a szeme, mint a magáé, Lotti.
 De egyébként mindenben Hansra hasonlít. Nézzék csak ezt a két kis ráncot az orra mellett, meg a
keskeny orrát! Jellegzetes Herrenfelde-vonás! Bizony, Dolfikám született nagyúr, hiába, hogy az anyja
kispolgár. Nézzék csak a keskeny kezecskéjét!
 No de Lotti, hát csak nem lehet neki már most akkora mancsa, mint egy medvének!  nevetett Hans.
 Micsoda egy kQszívq apa! Most azonnal puszild meg! Úgy: Jaj, csak agyon ne nyomd! Látod,
fintorog! Hát szúr a papi szakálla, kisbogaram? Ó, bárcsak a nagymamád láthatna! Vége volna azonnal a
haragnak!
 Herrenfelde nagymama még mindig haragszik?  kérdezte Ursula.
 Sajnos. Meghívtuk a keresztelQre, de nem jött el. És mikor az apósom azt mondta neki: Hans kisfiát
a mi Dolfunkról nevezték el, akkor kiment a szobából. Igaz, utána vörösre volt sírva a szeme. Ha csak
egyszer is látná a kicsikét, nem tudna tovább ellenállni.
 Ne áltasd magad megint ilyen csalóka reményekkel, Lotti!  ráncolta Hans a homlokát.  Hisz tudod
jól. Liesa mindent megpróbált, és mégsem sikerült megváltoztatnia anyám véleményét. Ne reménykedj
többé!
Lotti elhallgatott, de korántsem reménytelen arccal. Mikor aztán a férje kilovagolt Erlenhorsttal, a kicsi
pedig végre elszenderült a dada védQszárnyai alatt, azt mondta az asszonyka Ursulának:
 Kedves Ursula, tudja meg, hogy nem bírom tovább. Egyszerqen muszáj Herrenfeldébe mennem.
Akar még egyszer a segítségemre lenni?
 Hogyne, Lotti, a legnagyobb örömmel! De hogy gondolja?
Lotti kifejtette a haditervét. Ursula beleegyezQen bólintott. Ennek mqködnie kell!
Egy órával késQbb már a landauerben ült a két asszony, a kicsi a dada karján, a hátsó ülésen foglalt
helyet, az elegáns szürke gyerekkocsit pedig a bakon helyezték el, a kocsis mellett. Gyors tempóban
hajtattak végig az országúton.
Három órára Herrenfelde parkjának kapujához értek. Leemelték a bakról a gyerekkocsit, fölrázták a
csipkés párnákat, és belefektették a kisfiút. Lotti gondosan tiszta elQkét kötött a nyakába, s még egyszer
megtörölgette rózsás pofikáját. Aztán a gyerekkocsit tolva nekivágott a parknak.
Ursula visszaszállt a kocsiba, és a ház kapuja elé hajtatott. Herrenfelde asszony udvariasan fogadta, és
szokott hqvös modorában társalgott vele.
 Úgy sajnálom, hogy nem lehettem ott az unokája keresztelQjén, Herrnenfelde asszony! Ön, ugyebár,
ott volt?  kérdezte Ursula.
Az idQs hölgy szempillája idegesen megrezdült.
 Nem  vágta rá kurtán.
 Ó, de kár! A kis Dolfi elbqvölQ legényke, ugye?
Herrenfelde asszony elutasító ábrázattal elfordult. Ursula ezalatt rákacsintott az öregúrra, amibQl az
megértette, hogy a látogatásnak különleges célja van, bár azt nem sejtette, micsoda.
 Nem láttam még a gyermeket  mondta az idQs hölgy némileg elbizonytalanodva.
 Nem látta? Egyáltalán nem is látta még?
 Nem.
 Ó, Herrenfelde asszony, bárcsak hajlandó volna megnézni! Hamisítatlan kis Herrenfelde! Úgy tqnik,
nagyon hasonlít Dolfra, elhunyt fiukra. Róla is lett elnevezve. Lotti asszony ragaszkodott ehhez,
mondván, hogy valamikor talán meg fogja vigasztalni szegény nagymamáját az Qt ért veszteségért.
Az idQs hölgy idegesen kopogtatott ujjaival a fotel karfáján, Ursula mesélni kezdett az apró emberke
ezernyi kis csodájáról, Herrenfelde asszony nem szakította félbe. Eleinte mozdulatlan volt az arca, de
aztán lassanként enyhe pír lepte el. A szeme megtelt élettel, az ajka önkéntelenül megrezzent.
Ursula mindezt pontosan látta.
Hirtelen fölpattant, és valamilyen ürüggyel kiszaladt a szobából. Egy perc sem telt bele, s már vissza is
tért, mozgolódó kis fehér batyuval a karján. És a batyut egyenest a meglepett idQs hölgy ölébe helyezte.
 GyQzQdjék meg róla, hogy nem túloztam!  kiáltotta.
Herrenfelde asszony elképedve ült ott, ölében a piciny emberkével. A batyuból kinyúlt két parányi
kezecske, és a blúza gombjaival babrált. Ursula intett Herrenfeldének, és mindketten kilopództak a
szobából. Ezt a zárkózott, keserq, öreg szívet most nem volt szabad zavarni. Az idQs hölgy teljesen
egyedül maradt az unokájával, aki nevetve vonult be Qsei házába, s egyszersmind a nagyanyja
megkérgesedett szívébe.
Odakint Lotti asszony ácsorgott a gyerekkocsival. Sápadtan, izgatottan nézett a kijövQkre.
 Minden a legjobb úton halad!  súgta neki Ursula.
Lotti szeme fölragyogott.
 Tudtam én! Tudtam, hogy a kicsi mindenre képes!  mondta büszkén.
Herrenfelde a karját nyújtotta menyének.
 Gyerünk be, Lotti!
De Lotti csak a fejét rázta.
 Nem, apa. Ebbe a házba engem az én Hansom anyjának kell bevezetnie. Betolakodni nem akarok. A
kis Dolfinak joga van hozzá, hiszen Q Herrenfelde. Nekem viszont tiltja a büszkeségem!
 Ne dacoskodj már, Lotti, elrontod az egészet! [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ]

  • zanotowane.pl
  • doc.pisz.pl
  • pdf.pisz.pl
  • thierry.pev.pl
  •